#Velencei Bizottság


Az ENSZ-nek is szúrja a szemét a magyar alkotmánymódosítás

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa sürgette a magyar kormányt, hogy vonja vissza azokat az alkotmánymódosításokat, amelyeket nemzetközi és regionális emberi jogi testületek széles körben bíráltak, úgy minősítettek, mint amelyek visszalépést jelentenek az emberi jogok védelmében, és aláássák az alkotmányosságot.

MTI

"A negyedik módosítás hiányosságokat teremt, vagy állandósít" - megjött a Velencei Bizottság jelentése

Elkészült az Európa Tanács alkotmányügyi kérdésekben illetékes szakértői, tanácsadó testületének, a Velencei Bizottságnak az értékelése a magyar alaptörvény negyedik módosításáról. A szervezet szóvivője péntek este juttatta el az MTI-nek a dokumentumot, amelyben a VB üdvözli a kormány néhány lépését, viszont fenntartásai vannak az alaptörvény több előírásával kapcsolatban.

MTI

Martonyi: sikerült átírni a Velencei Bizottság tervezetét

Sikerült Magyarország szempontjából kedvezően, jelentős mértékben változtatni a Velencei Bizottságnak a negyedik alaptörvény-módosítással kapcsolatos szakvélemény-tervezetének szövegén, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország egyetértene az abban foglaltakkal - mondta Martonyi János Velencében.

MTI

Válaszolt a külügy a Velencei Bizottságnak

Magyarország elküldte észrevételeit a Velencei Bizottságnak azzal a jelentéstervezetével kapcsolatban, amelyet az Európa Tanács égisze alatt működő szakértői testület az alaptörvény negyedik módosításáról készített - derül ki a Külügyminisztériumnak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből.

MTI

Sárga lapot adott Kumin a Velencei Bizottságnak

„Ha ez a futballban történik meg, akkor azt hibának nevezik. És sárga lap jár érte” – így fogalmaz tumblres bejegyzésében a nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár azzal kapcsolatban, hogy múlt héten véletlenül kiszivárgott a Velencei Bizottság Magyarországról szóló jelentéstervezete. Kumin Ferenc szerint a szöveg tele van ténybeli hibákkal és előítéletes, emellett a testület eljárásával kapcsolatban is súlyos kérdések vetődnek fel.

hvg.hu


Magyarország elleni eljárásról szavazhatnak az Európa Tanácsban

Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán szerdán az úgynevezett monitoring bizottságban napirenden szerepel a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindítására vonatkozó javaslat, és nagy valószínűséggel szavazni is fognak arról – közölték kedd este az MTI-vel a parlamenti közgyűlésen részt vevő, különböző pártállású magyar képviselők.

MTI



Répássy: elfogultak a Velencei Bizottság delegáltjai

A negyedik alkotmánymódosításról tárgyalt a Velencei Bizottság delegációjával pénteken Budapesten Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki szerint a testület tagjai több kérdésben is "elfogultságról tettek tanúbizonyságot".

MTI





Európa Tanács: halasszák el az alaptörvény-módosítást

Thorbjorn Jagland, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára szerdán felszólította a magyar kormányt, hogy halassza el a jövő hétfőre tervezett szavazást az alaptörvény módosításáról, és tegye lehetővé, hogy a javasolt módosításokat megvizsgálhassa a Velencei Bizottság.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

"Magánvélemény" hatására módosít törvényeket a kormány

„Teljesen együttműködő” volt a magyar kormány az Európa Tanáccsal a médiatörvény és az igazságügyi reform kifogásolt szakaszaival kapcsolatban – mondta a hvg.hu-nak a szervezet szóvivője. Újabb vizsgálatok egyelőre nem várhatók más törvényeket miatt, de a médiaszabályozásban minél előbb változásokat szeretne látni az Európa Tanács. A kormány korábban "magánvéleménynek" nevezte a kritikákat.

hvg.hu

Jogvédő szervezetek: a Velencei Bizottság továbbra sem elégedett

A kormányzati kommunikációval ellentétben a Velencei Bizottság legújabb, a módosított bírósági törvényekről szóló jelentésében továbbra is súlyos kritikákat fogalmazott meg az EKINT, a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ szerint. A jogvédő szervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy a jelentés szerint az ügyáthelyezésre vonatkozó szabályok továbbra sem felelnek meg a jogállami követelményeknek, az Országos Bírósági Hivatal elnökének jogosítványai pedig továbbra is túl szélesek.

hvg.hu

Budapesten vizsgálódott a Velencei Bizottság

A Velencei Bizottság Budapesten vizsgálta a magyar igazságszolgáltatás helyzetét - közölte a Kúria hétfőn az MTI-vel. Az Európai Unió tanácsadó szerve a magyar bírósági szervezeti törvény, illetve a bírák jogállásáról szóló jogszabály módosításáról szóló jelentése előkészítéséhez kapcsolódóan látogatott egynapos szakértői konzultációra a magyar fővárosba.

MTI